„Érdemes tavasszal kisétálni az erdőbe és megnézni az akácokat. Törzsük göcsörtös, ágaik tele tövisekkel. Ha nekiállunk belőlük - faragófejszével vagy bármilyen tökéletes laboratóriumi körülmények között - mézet „kényszeríteni", nem sikerül. Sürgetve, erőszakkal, egyetlen csepp nektárt sem teremnek. De ha a jó meleg tavaszi eső megöntözi, az áldott napfény átöleli a fát, akkor az magától kivirágzik. Bennük a vágy, hogy virágot, gyümölcsöt teremjenek. Nem kényszerből, hanem szeretetből.” (Böjte Csaba)
A bizalom, a megelőlegezett jóság, „ mint napfény a növénynek” - ahogyan Bosco Szent János is vallja, csakúgy, mint a fent idézett gondolatban – adja a gerincét a Dr Gőbel Orsolya által kidolgozott Szocio-emocionális Pedagógiai Terápiának;a Varázsjátékoknak. Ebben az elfogadó, odaforduló légkörben kapják meg a gyermekek a lehetőséget arra, hogy a csoportos játékban teremtő képzeletüket használhassák. Saját képeket alakíthatnak ki ( a kívülről kapott sematikus minták helyett)a játékok által felkínált mesei helyzetben, amit megfogalmazhatnak rajzban( vagy más művészeti technikában), amik élményt adnak, amik szavakban is megfogalmazhatóvá válnak.